Giivonne:
Haza
vezettem, táskámban egy apró plüss kutyussal, ami Liamre emlékeztetett.
Gondoltam ez tökéletes lenne békülő ajándéknak, legalábbis kezdésnek, aztán egy
vacsi, közös este… Tökéletesen elterveztem a fejemben az egészet. Beparkoltam,
bezártam a kaput és vidáman beléptem az ajtón. Arcomról a mosoly olyan gyorsan
fagyott le, mint a jég a 40 fokos melegben. Liam a kanapén ült, ölében egy apró
kiskutya, aki amint meglátott, leugrott és aprókat vakkantva felém rohant. Danille.
Teljesen kiment a fejemből, hogy itt járt. Liammel volt egy lakásban. Az
exével!
-
Szia kicsim –
barátom mosolyogva felállt és elindult felém. Ha mérges leszek rá, megint
elcseszem a napunkat, viszont túl vidámnak tűnt, hogy ne hozzam fel az exét. A
francba! Mielőtt odaért volna, gyorsan lehajoltam a vakkangató blökkencshez és
felkaptam a karomba, teljes figyelmemmel rákoncentrálva, mígnem ideért Liam. A
kiskutya próbálta megnyalni az arcom, farka a kezeimet hűsítették csóválásával
és okos, barna szemeibe bámultam. Próbáljunk Xénául, beszéljünk a nyelvükön!
Pár pillanat múlva se hallottam semmit a blöki fejéből, így feladva
megsimogattam a fejét. Nem tudom, mit tegyek.
-
Csak nem itt
járt Danielle? –akartam kérdezni, de Liam addigra már odaért, magához húzott és
megcsókolt. Erőt vettem karjaimon, hogy ne ejtse le Lokit, ugyanis a csók egyre
és egyre csak elvarázsolt. – Szia drágám…- leheltem végül kissé kábán. Utóbbi
időben lehetőségünk se volt ilyen szintű romantikára.
-
Hiányoztam?
–nézett le rám Lokit átvéve.
-
Ez kérdés?
–nevettem el magam, majd táskámba nyúlva kivettem a kis kitömött állatot. –
Izé… Ezt neked hoztam –zavartan átnyújtottam. – Remélem tetszik… Mikor
megláttam, rád gondoltam. Olyan cuki a szemöldöke, mint neked… - lesütöttem a
szemem. Liam nem szólt semmit, csak átvette és nézegette. Talán rájött, hogy
csak békülésre hoztam és eszébe juttattam a reggelt? Vagy… Vagy…? Vagy túl
sokat idegeskedek.
-
Legyen a
neve… Thor –rám mosolygott. – És majd lesz egy ilyen kiskutyánk, ami élő lesz.
És tényleg ez lesz a neve, rendben? –oda hajolt hozzám.
-
De Loki…
-
Lokinak kell
egy testvér. Meg jó lenne ide folyamatosan egy kiskutya.
-
És Danielle?
-
Mi van vele?
– Liam meghökkenve nézett rám. Oké, ezt elrontottam.
-
Hát… Loki a
tiétek, a közös kutyátok. Nem fogja zavarni, hogy nekünk is lesz egy kutyánk?
-
Oh… - lerakta
az említett blökit és rám nézett halál komoly arccal. – Nézd, Danielle a múlt.
Loki pedig csak egy kutyus, nem jelent semmit, nem kell aggódnod. És akkor sem
volt semmi, mikor elvoltál máshol, rendben?
-
Nem is
mondtam ilyet…
-
De gondoltál.
– óvatosan megfogta az állam, kényszerítve, hogy ránézzek.
-
Utálom, hogy
kitalálod mire gondolok –morogtam halkan.
-
Tudom, ezért
csinálom… Bella –susogta szája körül apró mosollyal játszadozva.
-
Kuss Edward
–belenéztem csokoládé barna szemeibe, és a pólójánál fogva magamhoz húztam,
hogy megcsókoljam. Nem ellenkezett, sőt folytatta a játékot. Keze végigsimított
a hátamon, le a fenekemig. Ekkor keze a térdhajlatomhoz ért, felemelt és erősen
tartott. Lábaim a dereka, karjaim a nyaka köré fontam, így biztonságban fent
maradtam, míg ő fenekemnél fogva tartott. Akkor sem hagytuk abba a csókcsatát,
mikor a telefon megcsördült. Sőt, figyelmen kívül hagytuk volna, ha csak Loki
nem kezd el rá ugatni.
-
Loki… -
morogta Liam, miközben számat elhagyva a nyakamat ostromolta ajkaival. Mivel a
kiskutya sem akkor, sem a harmadik rászólásra nem hagyta abba, így hirtelen
visszarakott a talpamra és felkapta a kagylót. – Igen? Oh, szia –hirtelen
elmosolyodott. Csak nem Danielle? Vagy már tényleg be kéne fejeznem a
paranoiát. – Rendben. Akkor holnap után. Szuper –vigyorogva lerakta a telefont.
– Holnap itthon maradok egész nap. Nem megyünk el valamerre?
-
Csak te és én
teljes álló nap? –mosolyogva léptem hozzá.
-
Hát… -
lepislogott a kis állatra a lábunk alatt.
-
… És Loki
–fejeztem be helyette nevetve.
-
Igen,
valahogy úgy - ölelt magához.
-
Hmm… - Nem
szóltunk semmit, csak ölelkeztünk. A munka nagy részében úgy sem tudunk
egymáshoz érni… Apropó, munka – Kicsim –gyengéden eltoltam magamtól, mire ő
aggódva nézett le rám. – Tudod, ma voltam Mr. Downey-nál.
-
Igen, ki is
ment a fejemből. Mi volt?
-
Hát ott volt
valami menedzsere és beszélgettünk.
-
Szóval nem
voltatok kettesben –megkönnyebbülten elmosolyodott.
-
Nem, dehogy –
bár én is ezt hittem… Na mindegy – És ők mondták, hogy látták az oldalamon a
rajzaim…
-
Amikről pár
napja meséltél ugye? Hogy jó lenne, ha felfedeznének, de Facebook-on semmi
esélyed?
-
Pontosan. Na,
hát, felfedeztek… - zavartan babráltam ujjaimmal. – Felajánlották, hogy legyek
Mr. Downey művészeti tanácsadója, személyes festője és stylisth-ja egyben.
-
Nahát, ez
szuper Pöttöm, büszke vagyok rád –mosolyogva puszit nyomott a homlokomra.
-
Igen, de
sajnos nincs vége… - felnéztem rá. – Az állást úgy kapnám meg, ha elköltöznék
Amerikába Mr. Downey családjához…
-
MICSODA?!
–engedett el hirtelen. Kétkedve nézett rám. – De te persze nemet mondtál, ugye?
Ugye?
-
Gondolkodási
időt kértem… - nem mertem a szemébe nézni, így a szőnyeg rojtjait bámultam.
-
Gondolkodási
idő? Mégis minek? –visszalépett és lehajolt hozzám.
-
Ez álmaim munkája.
Így… Így kitörhetnék, érted? A példaképemmel élhetnék, Amerikában, miközben
mindenki a műveimet nézi, vagy arra várnak, hogy eldöntsem, ez jó-e vagy sem.
-
És itt
hagynál –vágta le a lényeget.
-
Ezért akartam
veled megbeszélni…
-
Az én
álláspontom, hogy nem akarlak elveszíteni –újra magához húzott és szorosan
megölelt. – Ugyanakkor, hogy kövesd az álmaid az elvem…
-
Liam?
-
Mennyi időt
kaptál?
-
Egy hét
–szorosan megöleltem.
-
Értem
–elengedett, mire én ijedten utána kaptam. – Nyugi, nem megyek el –szomorkásan
elmosolyodott. – Én nem…
-
Liam, ne
csináld már!
-
Én nem
csinálok semmit, te akarsz itt hagyni.
-
Kössz, ez
rendes –mérgesen arrébb álltam és a lépcső felé vettem az irányt.
-
Most elmész?
Azt hittem még ráérsz…
-
Abbahagynád?!
–kiabáltam utána.
-
Nem csinálok
semmit –ártatlanul széttárta karjait, mire én legszívesebben hozzá vágtam volna
a legközelebbi tárgyat (egy fali képet). Így lehet elrontani a tökéletes
pillanatot.
Idegesen a szobámba rontottam és az ágyra
vetődtem. Egy szóval nem mondtam, hogy elmegyek, de máris úgy kezel, mintha
csomagolnék. Az ilyennel fel tud idegesíteni, és ezt tudja nagyon jól. A harag
miatt előtörő könnyeimet gyorsan letöröltem és inkább letusoltam és bebújtam az
ágyba. Liam meg csak forrjon a saját levében. Telefonomba bedugtam a fülest és
megkerestem a kedvenc dalaim. Szépen, ellazulva hátradűltem az ágyon, lehunytam
a szemem és minden erőmmel a számra koncentráltam.
Egészen apró korom óta a színpadra vagy a
vörös szőnyegre vágytam. Így nem meglepő, hogy mikor az első ilyen alkalom felém
nyúlik, igent mondanék rá. De Liam… Nem hagyhatom magára.
Másnap álmatlanul és kómásan nyitottam ki a
szemem. Meglepődve tapasztaltam, hogy elaludtam, s hogy fülesem nem volt a
fülemben. Óvatosan balra fordítottam a fejem, s majdnem egy szép anyázás hagyta
el a számat. Liam drága befeküdt mellém, tökéletesen a szívbajt hozva rám.
Mikor lenyugodtam, felé fordultam és végigsimítottam nyugodt arcán. Olyan
békésen, aranyosan aludt, hogy még a haja (ami nem volt túl hosszú) is
összekócolódót feje tetején. Óvatosan megpusziltam a homlokát és átöleltem, nem
törődve a szívembe nyilalló érzéssel. Tudta, hogy megbántott, és feljött
bocsánatot kérni, aminek a végén itt aludt mellettem. Sosem volt velem ilyen
aranyos egy srác sem. Így még rosszabb arra gondolni, hogy el kell költöznöm.
Csendben kikászálódtam az ágyból és
lesiettem a konyhába. Loki heves farok csóválással köszöntött a kis kosarából,
majd utánam szaladt. A mai nap minden percét ki kell használnunk Liammal és a
kiskutyával. Gyorsan összeütöttem egy jól megpakolt rántottát, megterítettem,
sőt még kutyakaját is raktam az ölebnek. Mindössze 10 perc alatt. Büszkén
néztem végig a művemre, amit évekig el tudnék nézni. Egy háziállat és kész
reggeli szerelmemnek. Nyálas képemet elhessegetve bekapcsoltam a TV-t és állva
néztem a különböző reggeli műsorokat. Örömmel érzékeltem, hogy a rajzfilmek itt
se mentek ki a divatból.
-
Izgalmas
műsor? –szólalt meg hirtelen egy ásítozó hang mögöttem.
-
Igen.
Képzeld, a csirke tojása mindjárt kikel –mutogattam izgatottan a képernyőre,
mire Liam csak elnevette magát és megpaskolta a fejem, mint egy óvodásnak.
-
Ha már tojás,
ezt te csináltad? –fejével az asztal felé bökött.
-
Ühüm,
gondoltam tetszeni fog…
-
Eltaláltad
–vigyorogva leült és behabzsolta a saját részét, mire én is megettem a sajátom.
-
Figyu, Li, a
tegnapi…
-
Li? Komolyan
ilyen becenevet találtál ki nekem? –mosolygó szemekkel nézett rám. – A tegnapit
meg hagyjuk. Van még 6 napunk gondolkodni, nem?
-
De… -
hirtelen elment az étvágyam, s csak böködtem villámmal a maradékot, amire ő
szinte azonnal lecsapott. Nem akartam elrontani a kedvét azzal, hogy én már
reggel döntöttem.
Kaja
után Liam vidáman taglalta, hogy hova fogunk elmenni. Strand, vidámpark, étterem,
mozi… Ezek jöttek szóba egy esti sétával. Én csak hevesen bólogattam, mikor a
rejtőzködésemet is elintézte. Különböző kapucnis fölsőket és parókákat
halászott elő.
-
Nem lesz
feltűnő, hogy minden nap más lánnyal vagy?
-
Talán, de nem
érdekel –vonta meg a vállát.
-
Pletykálkodni
fognak rólad…
-
Nem baj.
-
És
Danielláról. Hogy biztos a szakítás miatt nőfalózkodsz.
-
Nem baj
–nevette el magát. – Ne legyél féltékeny, nincs rá okod. Ma csak veled
foglalkozom, meg Lokival –magához hozva átölelt. – Élvezni fogod, megígérem.
Becsületszóra.
Bólintottam.
Bízok benne. És igaza is lett. Tényleg csodás nap volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése