Második fejezet: Liam~

Giivonne:

Gyors ebédszünetünk után végre elérkeztünk Liam és Jennifer közös házába. A hatalmas, kétemeletes apartman elrejtőzve a külvilágtól a kertvárosban fekszik. Belülről a legdrágább és legmodernebb bútorok sokaságai minden színben, kivéve a rózsaszín bármely árnyalata. ’Nem vagyunk Barbie babák.’ Mondta Jennifer mikor alaposan körülnéztem. Mivel Liam azon a napon a banda tagjaival volt, egy éjszakára megkaptam a szobáját. Míg kishúgáé kék, az övé barna, igazi pasi szoba volt. Jennifernek poszterek és az ő művészinek nevezett fotói díszétették falait, az ágyán temérdek plüss és párna, addig Liamét leginkább a rendetlenség és a zene szeretete jellemezte. Tulajdonképp marha kényelmes ágya volt, olyan igazi belesüppedős és puha. Külön fürdő is volt a földszinten és a szobákból kiindulva. Jennifer kért meg hogy jellemezzem szépen a lakását.

Mivel elég későn érkeztem meg és sokat utaztam, azonnal az ágyba vetettem magam.

-   Meddig akarsz itt maradni amúgy? –hallottam barátnőm hangját valahol távol, az ébrenlét felöli oldalon.

-   Amíg nem találok másik lakást és a bátyád is hazaér, megszállom a vendégszobátokat. Gondolom van –nyitottam ki a szemem.

-   Hát igazság szerint nem akartam hogy idecsődüljön mindenféle jött-ment, szóval nincs. De alhatsz a konyhában, ott van elég hely egy ágynak –kuncogott.

-   Aha, minek is? –húztam fel szemöldököm. – Tudtommal lusta vagy főzni, Liamnek meg kevés a szabadideje, szóval mindig rendeltek.

-   Jaj már –legyintett- bazi szép konyhabútoraink vannak, nem láttad?

-   Valahogy kimaradt…

Picit oldalra hajtottam a fejem és megakadt a szemem egy képen.

-   Azok ott a fiúk és te?

-   Persze, hát kik lennének?

-   Aranyosak vagytok Zaynnel. –Odasétáltam a képhez és leemeltem. Jennifer állt a fiú mellett és átkarolta a derekát.

-   Igen, sokan mondják –mondta egykedvűen.

Kínos csend.

-   Szóval hol fogok aludni? –kérdeztem hirtelen.

-   Őőő –rezzent össze Jen.- Hát majd… Liam itt alszik, én meg a szobámba…te meg…

-   Értem –sóhajtottam.- Majd ha itt lesz a bátyád, megbeszéljük, okés?

Hátradöltem az ágyamon és már szinte el is nyomott az álom. Jen volt olyan kedves hogy halkan ment ki a szobából. Csak másnap reggel ébredtem fel és még akkor is kómásan.

Gyorsan átöltöztem valami kényelmesbe és a fürdőbe vetettem magam. Valami nem stimmelt. A zuhanyrózsából még csöpögött a víz. Csak nem Liam tért haza?

Mosakodás után lesiettem a lépcsőn ahol (nem, egyáltalán nem lepődtem meg), Jennifer és Liam veszekedő hangját hallottam.

-   Miért nem vagy képes kivinni a tejet, ha tegnap járt le? –férfi hang; nyilván Liamé – Nem nagy munka megfogni egy dobozt és elsétálni vele a kapuig. Tudod, ott a kukaaa, felnyitod a tetejééét és beledoboood – próbált utánozni egy értelmi károsulttal beszélőt-

-   Jól van már na, most nem halsz bele, különben is, így készül a tejföl, vagy nem? –hanyag, nemtörődöm és lusta; nyilván Jennifer-

-   Meg akarsz ölni?!

-   Dehogy akarlak, különben is, mihez kezdenék…Oh…Még gazdagabb lennék? –vágott vissza pimasz hangjával Jen. Nem bírtam tovább röhögés nélkül úgyhogy megköszörültem a torkom és a konyha felé fordultam. – Oh…Jó reggelt Gii –mosolyodott el.

-   Jó reggelt. Szia Liam –kezet ráztam vele. Olyan volt mint a klippekben meg a képeken. Bozontos szemöldök, szép szemek és jókisfiús arc.

-   Szia –aranyos mosolyt villantott. – Kényelmes volt az ágyam?

-   Igen –nevettem el magam. – Bocsi, későn értem haza és már nem tudtam hol aludjak és…

-   Semmi baj –vágott közbe mentegetőzve.- Nyugi, nem te vagy az első lány az ágyamba…mármint –zavartan köhögött-

-   Áhh, értem –azzal leültem az asztalhoz. Mivel tej nem volt a műzlihez így a dobozból ettem marokszámra.

Liam mellém ült és próbált mentegetőzni, hogy most biztos valami nőcsábásznak gondolom és hogy ez nem igaz, meg hogy ő nem olyan, mint Harry, hogy minden nővel lefekszik. Másik oldalamon Jennifer félhangosan suttogott a fülembe és az ellenkezőjét állította. Mint a rossz gyerekek.

-   Amúgy miért éltek együtt? Ezt sose értettem –néztem rájuk.

-   Fogalmam sincs… -kezdett neki Liam, de a huga közbevágott.

-   Nem bírná ki nélkülem, hát nem egyértelmű?

Egy sor nevetés majd csendben reggeliztünk. Liam korán elindult, új lemezen dolgoztak. Igaz megígérte, hogy estefele mindenképp hazajön jobban megismerni az új lakót. Jennifer nem tudott, vagy csak lusta volt főzni úgyhogy ez rám hárult.

-Szereted az ázsiait? –kérdeztem. A válasz fejrázás volt.- Francia? Japán? Istenem, te meg mit szeretsz?

-A pizzát.

-Csoda hogy nem hízol el –sóhajtottam. - Akkor be kell vásárolnom. Nem jössz? Tudod itt még nem igazodom ki.

- Persze, miért ne? –vállat vont majd felkapta a kabátját. Kérdő tekintetemre csak egy szóval válaszolt: - Anglia.

- Ja, igen… Esős idő meg szeles meg ködös. Ezért nem akartam ide jönni.

- Hmm.

Szótlanul mentünk Jennifer kocsijában. A rádióban One Direction-os számok szóltak. Sajnos még nem szoktam hozzá, elkapcsolni meg nem engedett. Hiába mondtam, hogy amint lesz kocsim, hallgathatja a dalait, de nekem szükségem van normális zenére. Erre persze felkapta a vizet. Ha nem tetszik a zene, miért költöztem ide? Ebben igaza volt.

Elértünk egy Tesco-hoz, ahol szinte mindent megvettünk. Még azt is, ami nem kellett. Nem én fizettem, szóval megengedhettük magunknak. Visszafele végül barátnőm egy nagyot sóhajtott. Nyilván régóta foglalkoztatta a kérdés, mégse tudta hogy vezesse fel.

-   Izé… - kezdte. – Szóval… Ne értsd félre, tényleg ne, de –még egy sóhaj. – Mikor akarsz munkát, találni? Mármint… Tényleg marhára örülök, hogy itt vagy, de érted mégis na…

-   Szóval húzzak el? –kérdeztem keserűen.

-   Tudtam, hogy ez jön le neked egyből –morgott. – Nem, csak mindig panaszkodsz, hogy nincs pénzed. Tőlem lakhatsz akár életed végéig is itt.

-   Hmm… -mást nem tudtam mondani. Végülis igaza volt. Nem zavarhatom őket örökké, vagy ha igen, be kell szállnom pénzzel. – Holnap körül nézek állások után, rendben?

-   Mit is akarsz dolgozni?

-   Első sorban tetoválóként szeretnék. Mivel angol tanár itt nehezen lennék Angliában –kezdtem bele. – De ameddig nem jönnek össze, alkalmi melók is jók lesznek, ha adnak pénzt.

-   Meglepődnél hány emberre férne rá az angol tudás –kuncogott. Lassan rámnézett. – Akkor nem haragszol, ugye?

-   Nem –rámosolyogtam. – Amúgy is túlreagáltam. Max akkor lakhatnék itt örökké ha, nem is tudom… Összejönnék Liam-mel –nevettem el magam az ötleten.

-   Amúgy is bejössz neki. –villantott egy huncut vigyort a hófehér fogaival.

-   Dehogy is –ütöttem meg játékosan a karját. – Tiszta hülye vagy.

-   Óó, pedig látom én a szemeiben az izzó vágyat feléd –és kacagásban törtünk ki. Az ötlet eléggé, hogy is mondjam, légből kapott, vagy inkább lehetetlen. Jó, persze Liam aranyos srác, nagyon kedves volt velem reggel is, de nem hiszem, hogy barátságánál több lehetne köztünk. Legalábbis remélem.