Tizennyolcadik fejezet: Exile~

Giivonne:

Sosem gondoltam volna, hogy így kell látnom a legjobb barátnőmet. Tudtam hogy lobbanékony, és kissé agresszív, mégsem hittem a szememnek, amikor nemes egyszerűséggel felpofozta Liamet. Egyből a segítségére siettem, amit Jenny egyáltalán nem nézett jó szemmel, és miután egy kisebb szócsata keveredett közöttünk, nekem rontott. Zayn volt az, aki lefogta őt, majd elvitte.

Jennek rá volt szüksége, bármennyire is próbálja tagadni. Harry sosem fog belőle olyan heves érzéseket kiváltani, mint Zayn.

- Hé, Gii! - Niall hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből - Biztos jól vagy?

- Persze, csak egy kicsit elgondolkoztam. - mosolyogtam. Fejem Liam felé fordítottam, aki most jegelte az arcát. Nem gondoltam volna, hogy Jenny ekkorát képes ütni, mindenesetre ha Liamnek fáj, biztos nem lehetett gyenge.

- Kimegyek kajáért. Hozzak neked is valamit? - kezét vállamra téve várt a válaszomra, mire kinyögtem, hogy egy pohár víz jólesne.

- Eléggé veszélyes húgom van. - Liam egy erőltetett vigyorral várta, hogy mellé csússzak. Még mindig titkoltuk, hogy együtt vagyunk, így minden egyes percet amit kettesben tölthettünk kihasználtuk.

- Nem tudom, mi ütött belé. - fejemet ráhajtottam a vállára.

- Néha kisebb dührohamai vannak. Én már hozzászoktam, bár ilyen durván még sosem reagált semmire. Mindenesetre örülök neki hogy ilyen, legalább meg tudja védeni magát a nem kívánatos személyektől. - meglepett, hogy még most is csodálattal beszélt a húgáról, aki pár perccel ezelőtt mondta a szemébe, hogy utálja - Azt viszont nem értem, hogy miért ment neked. Sajnálom. - komolyra fordította a szót, mire én vele szembe fordultam. Meg akartam csókolni, az ajtó pedig hirtelen csapódott be, így azonnal szétrebbentünk.

- Zayn! - Liam gyorsan felpattant előbbi helyéről - Hol van Jenny? - követte a fiút, de ő csak a telefonját és a kocsikulcsot vette el az asztalról - Zayn, ne most játsszd a néma gyereket! - dühösen szólt.

- Kint van, levegőzik, vagy bánom is én mit csinál. Holnap nem jövök! - amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is el.

- Ezt nem hiszem el! - Liam ideges volt, észrevettem, hogy ilyen állapotban mennyire hasonlítanak Jennel.

Kezemet megragadva húzott ki a kertbe, ahol Jenny ült a padon. Cigizett, mit is csinált volna. Rossz volt így látni. Össze volt törve.

- Mit csinált veled? - Liam leguggolt elé, húga csak elfordította a fejét.

- Semmit. - nem tetszett, hogy még mindig ilyen elutasító.

- Beszélhetnénk? - halkan odaléptem hozzájuk, Liam egy puszit nyomott Jenny homlokára és bement.

- Mit akarsz? - flegmán szólt hozzám, amit nem díjaztam. Ahogy azt sem, hogy a cigijét még csak most nyomta el, de már a másikat vette elő.

- Ezt nem kéne. - próbáltam elvenni tőle, ő pedig idegesen dobta el azt az egy szálat. Értetlenül néztem rá.

- Ugyan ezt mondtam neki tegnap. Ugyan ezt, de semmi sem lett jobb. Azt hittem nem lehet rosszabb... hát tévedtem. Eddig tökéletes volt az életem, habár elkövettem pár hibát, sikerült felállnom. Most viszont mindenki ellenem fordult, és ha kihasználjátok azt, hogy gyenge vagyok, természetes hogy eltapostok!

- Nem tudok segíteni, ha nem mondod el, mi a baj. - bíztatásul megfogtam a kezét.

- Istenem, nem kell ez a kamu duma! Tudom, hogy kurvára nem érdekel. És ne csinálj úgy, mintha aggódnál. Nem hiszem el, hogy csak úgy elnézed nekem, hogy az előbb majdnem téged is felpofoztalak!

- Látod, ez a te bajod! - felálltam, és úgy beszéltem hozzá - Mindenkit ellöksz magadtól ha valami bajod van, és nem hiszed el, hogy tényleg érdekli őket, mi van veled! Szerinted én tettetném, hogy érdekel az előbbiek után? Nem, de legjobb barátnők vagyunk, és próbálok neked segíteni!

- Igen? Érdekes, az előbb még Liam mellett álltál, és támadtál engem! Akkor hogy is van ez? - felhúzta a szemöldökét, és úgy tett, mint aki komolyan gondolkozik. Haragudtam rá, de részben igaza volt. Ha Liammel nem ilyen lenne a kapcsolatunk, biztos, hogy Jen mellett álltam volna ki, neki viszont fogalma sincs arról, hogy mi is van köztünk. Utáltam neki hazudni, de ez nem jogosítja fel arra, hogy így beszéljen velem.

- Hát itt vagytok! - Harry jött felénk fülig érő vigyorral, de Jennyt még ez sem tudta felvidítani. Tudtam, hogy valami nagy baj van, de ha nem engedi, hogy segítsek, hát nem fogok.

- Vigyázz vele, elég vad kedvében van. - mondtam, majd visszamentem a házba. Liam is ott volt, gyorsan körülnéztem, majd mivel bíztatóan rám mosolygott, odasiettem és hosszasan megöleltem.

-   Na? Lenyugodott? –susogott a fülembe.

-   Nem tudom, megjelent Harry, és…

-   Micsoda?

-   Megjelent Harry, mondom… - aggódva ránéztem, és láttam, ahogy újra elsötétedik a tekintete. – Liam, abbahagynád? De komolyan, amióta itt vagyunk, csak veszekedtek és már engem is idegesít! –mérgesen eltoltam magamtól, mire azonnal aggódva felhúzta a tekintetét.

-   Gii, nézd, bocsi, de…

-   Mindegy –karba tettem a kezem és elfordultam. Igazából nem az zavart, hogy róluk beszéltünk, hanem hogy ha romantikázni akarunk néha is elrontja a hangulatot.

Ekkor hátulról átölelt és a nyakamba dörgölte a fejét.

-   Hülye… - mosolyogva megsimogattam a haját, mire rám vigyorgott. A francba is, nem tudok rá haragudni! Felé fordultam, lehúztam magamhoz és száját az enyémhez érintettem. Csak egy pillanat volt, vagy talán annyi se, de lankadt a figyelmünk. Léptek zaját hallottuk, így szinte azonnal szétrebbentünk. Halkan káromkodtam és egy pár méterrel arrébb álltam, mire huncutul rám mosolyogott.

-   Skacok – Niall kukkantott be, majd végignézett rajtunk. – Zavarok?

-   Dehogy –vágtuk rá egyszerre, majd a barátom folytatta könnyed hangnemmel - Mit is akartál mondani?

-   Megyünk sétálgatni, jön Paul is, meg rajongók is lesznek… - elvigyorodott, szeme is megcsillant. – Liam jönnöd kéne. Gii?

-   Én is megyek –nyugodtan vállat vontam, pedig tudtam, hogy ha a sok nő megint körül veszi Liam-et, én megőrülök.

-   Szuper, akkor gyertek, mindjárt indulunk –azzal eltűnt az ajtó mögött.

-   Szóval… - aggódva ránéztem Liamre.

-   Szóval?

-   Még nem…?

-   Még nem.

-   Értem – zavartan elnevettem magam. Szóval még nem lépünk nyilvánosság elé.

Mindannyian a buszba ültünk és csak mentünk London központjába. A fiúk közt (Zayn kivételével, aki nem bukkant elő) egész nyugodtan beszéltek. Jen és én a lehető legtávolabb ültünk egymástól, El-lel beszélgetett. Végül megérkeztünk egy forgalmas utca szélére, ahol mindenki kiszállt. A rajongók már méterekről kiszúrták a járművünket, így nem csoda, hogy amint leszálltunk, már a lányok tömörültek is. Alig tudtunk menni, mígnem beért Paul, utat tőr.

Vidáman sétáltak az utcán, autógrammot osztogatva, fotózkodva, hülyéskedve. Én kullogtam leghátul, láthatatlan kisegérnek éreztem magam a többiek közt. Nem tudták ki vagyok, csak úgy ide kerültem. Irigykedve bámultam Jennifert, aki ugyanúgy, mint a többiek, lazán sétált, pózolt, vagy csak közlékenyen leállt beszélgetni. Az ő aláírását is kéregették, hiszen híres modell, fotósorozatokat vállalt el. A nagy tömeg miatt hátrébb kerültem, így egyre kevesebbet láttam. Majd semmit. Csak ott álltam.

Nagy sikítás, ujjongás. Mi történt? Előre tolakodtam, majd leesett állal bámultam a vidám jelenetet. Harry karjai közt tartotta Jennifert és egymásra tapadva csókolóztak. Volt, aki sikoltott, volt aki tapsolt, a legnagyobb meglepetést mégis a körülöttük álló banda arcán láttam. Louis nevetett, Niall kiabált valamit a boldog párról, de még Liam is mosolygott. Ez lepett meg a leginkább. Mi a fene folyik itt?

Olyan boldogok voltak együtt, mint egy nagy csapat (Zayn kivételével). Ahogy ott álltak a körben, a pár középen, körülöttük a banda és barátaik, messzebb tőlük pedig a rajongók, mint egy tökéletes kép volt, amibe én nem fértem bele. Nem voltam sztár alkat, nem vettek észre, bármennyire is szerettem volna most is Liam karjaiban lenni. Szomorkásan lehajtottam a fejem és hagytam, hogy a tömeg elsodorjon. Tényleg kéne már kezdeni valamit az életemmel!

-   Hé, Gii, hát te? – Louis fogta meg a vállam és terelt közéjük szép lassan. –Feltűnt, hogy nem vagy itt. Figyelj, ha letagadsz minket, csak mondd –nevette el magát-

-   Legalább valaki észrevette, hogy nem vagyok ott –morogtam halkan.

-   Na –zavartan lenézett rám. A vállamon a kezével meghajolt az emberek felé, így nekem is követnem kellett. Elengedett, de intett feléjük, így én is mentem, ha kelletlenül is.

-   Elnézést –egy vékonyka hang ütötte meg a fülem.

-   Igen? –néztem oda.

-   Lefotózkodhatunk? –egy nálam is alacsonyabb, 16 év körüli vékonyka kislány jött oda, remegő kezekkel tartva mobilját.

-   Persze –elmosolyodtam (most őszintén) és odahúztam magamhoz. Vártam a vaku villanását, majd vidáman integetve siettem a fiúk után. Most már ez egy jó kis nap.

Végigsétáltunk az utcán, azt hiszem az Oxfordon. A fiúk az egyik, El és Jen a másik boltba mentek. Én meg a fiúk után. Maga a bolt öltönyökkel, nyakkendőkkel és egyéb nem nekem való ruhákkal foglalkozott. Szememmel megkerestem Liam-et, aki már azonnal a próbafülkék felé vette az irányt, így gyorsan követtem. Nem vette észre, hogy ott állok a fülkéje előtt, nyugodtan várhattam rá. Elhúzta a függönyt és ott állt egy halványkék ingben és fekete öltönyben.

-   Fiúk, ez mi… Oh, szia Gii –mosolyogva odalépett hozzám.

-   Kössz, hogy fedeztél.

-   Micsoda? –értetlenül hátrébb lépett.

-   Simán kint hagytál a tömegben. Megértem, hogy nem akarjuk még felvállalni a kapcsolatunk, de legalább valami barátsági szintet megengedhetnénk magunknak, vagy valami –morcosan félrenéztem.

-   Jaj, kicsim – odahajolt hozzám. – Tudod, hogy ha kettesben lennénk, most megölelnélek, meg minden, de nem lehet. Ne haragudj, kérlek. Naaa –megfogta az állam és maga felé fordított. Utáltam ilyenkor a szemébe nézni, de nem tudtam ellenállni a kiskutyanézésnek.

-   Rendben –sóhajtva eltoltam a kezét és elmosolyodtam.

-   Menjünk el moziba holnap, rendben? –levette öltönyét és visszadobta a fülkébe.

-   Így akarsz kiengesztelni? –elnevettem magam.

-   Nem elég jó? –kuncogva beletúrt a hajamba.
-   De. Megteszi –ujjaim a számhoz érintettem, a puszit pedig ráfújtam, mire ő nevetve elkapta, azzal kisétáltam. Ideje lenne Jenny-vel is beszélnem.