Jennifer:
Másnap elmentünk Hazzával a többiekhez. Ő
felment, a többiek lent maradtak, mert az ő szólóit kellett felénekelni.Lent
ültünk a nappaliban, beszélgettünk, nevettünk, én pedig arra vártam, hogy Harry
végre leérjen.
Louis össze-vissza mondta a hülyeségeit, úgy
látszott, nagyon jó napja van. Előre sajnáltam a nemsokára megérkező Eleanort.
Gii-nek ez lesz az első találkozása vele,
de egyből megnyugtattam, hogy ne izguljon, El egy nagyon kedves és barátságos
lány. Mindig meghallgatott, ha valami bajom volt, és próbált segíteni. Együtt
jártunk vásárolni, és egyéb csajos dolgok. Mondhatni, hogy ő is a legjobb
barátnőm.
- Jön Harry! - üvöltötte Louis, habár nem
kellett hozzá sok ész, hiszen a barátom lecsattogott az emeletről. Csak egy
rövidnadrág volt rajta, felsőtestét nem takarta semmi, így egy kis ideig
elidőzhettem rajta. Sorban jutottak eszembe a tegnap esti dolgok, amik
mosolygásra késztettek, majd hirtelen észbe kaptam.
- Harry. - mondtam, de ő már a konyhában
állt, háttal nekünk. Mindenki felé kapta a fejét, és bár ne tették volna. A
fejemet kapkodtam Zayn és Liam között, fogalmam sem volt arról, hogy melyikük
idegesebb. Bátyám feje szinte elvörösödött, majd rám nézett. Tekintetével
szinte ölni tudott volna. Ebben hasonlítottunk. Egy szégyenlős mosollyal
próbáltam oldani a feszültséget. Harry felénk fordult, teli szájjal tárta szét
a karjait, még mindig nem értette, hogy miről van szó.
- Hé, Liam, segítségre lenne szükségem. -
szólalt meg Gii, bár biztos voltam benne, hogy csak most talált ki valami hülyeséget
- Ki kéne választani, hogy milyen legyen a... lámpám. - bátyám még mindig
csendben ült, Gii felállt és a karjánál fogva húzta fel őt. Egy hálás
pillantást intéztem felé, bár láttam rajta, hogy ő sincs elragadtatva Hazza
hátától.
- Jó volt, mi? - Louis huncut vigyorral
nézett ránk, mire csak megforgattam a szemem. Mindig a legrosszabb pillanatban
kezd el hülyéskedni. Niall nevetett, Harry pedig legjobb barátjával kezdett el
beszélgetni. Zayn engem bámult, dühös tekintettel meredt rám... még mindig.
- Gyere ki cigizni. - jelentette ki, majd a
kert irányába ment. Hazzára néztem, és valami nagyon mély beszélgetésbe
kerültek Louval, úgyhogy szó nélkül követtem Zaynt. Az üvegajtót magam mögött
becsukva sétáltam a padhoz.
Szó nélkül nyújtotta oda nekem a
cigisdobozt. Ameddig kivettem belőle egy szálat, az öngyújtó kattanását
hallottam, majd egy nagyot szívott a cigiből. Követtem a példáját, majd
csendben leraktam az öngyújtót a padra.
- Zayn. - megszakítottam a kínos csendet,
neve hallatára felém fordult. Mintha fájdalmat láttam volna a szemeiben.
- Lefeküdtetek. - jelentette ki, nekem
pedig fogalmam sem volt arról, hogy most hogyan is kéne reagálnom. Hiszen nem
vagyok együtt Zaynnel, sőt, kezdem elfelejteni, és már nem vágyom úgy rá, mint
régebben. Mégis bűntudatot éreztem.
- Nem értem, ez neked miért baj. -
jelentettem ki érzelemmentesen, ami még engem is meglepett - Elvégre te is
lefekszel a csajoddal, nem?
- De nem négy nap után! - csattant fel,
mire egy kicsit összerezzentem. Nem számítottam ilyen reakcióra.
- Mégis mit vártál? Azt, hogy majd fogjuk
egymás kezét, és ameddig nem házasodunk össze, egymáshoz sem érünk? - kissé
felemeltem a hangom, a mondatom befejeztével elegendő nikotinadagot juttattam
magamba, bár ez sem segített sokat.
- Én nem azt mondtam. De te ezt nem érted.
Nem érted, hogy nekem ez milyen érzés. - úgy tűnt, a cipője hirtelen sokkal
érdekesebbé vált számára, ugyanis azt bámulta. Már pont szólásra nyitottam a
számat, amikor rájöttem, hogy a mellettem ülő fiúnak mi is a baja.
- Téged ez ennyire mélyen érint? - halkan
kérdeztem. Nem tudom, meddig várhattam, mire végre megszólalt.
- Nem arról van szó, hogy mélyen érint-e
vagy nem. De hiába mondanám, nem értenéd meg. Egyáltalán hogyan tehetnéd, ha
még én sem értem? - egyre jobban tűnt úgy, hogy nem velem vitatkozik, hanem
saját magával.
Felálltam, majd a falnak dőltem, úgy néztem
Zaynre. Fogalmam sem volt, pontosan mi zajlik le benne. Mindig ilyen titokzatos
volt. Ez a tulajdonsága volt az, ami felőrölt engem.
A folyamatos bámulásomnak köszönhetően
felemelte a fejét, egy halvány mosolyt villantott meg, majd arca ismét
elkomolyodott. Határozott léptekkel jött oda hozzám. Hajamat arrébb tűrte,
fogalmam sem volt mit fog tenni. Első gondolatom az volt, hogy megcsókol, de
ezt egyből el is vetettem. Finoman simított végig a nyakamon. Ekkor már mindent
értettem.
- Ezt nem hiszem el! - kiabálta. A fejem
mellett ütött egy hatalmasat a falba, mégis tudtam, hogy a fizikai fájdalma
eltörpül a lelki mellett. Sok volt ez neki. Látnia az estém jeleit, miközben ő
volt az első, és a leggyengédebb módon bánt velem. Most pedig csak az
ellentettjét látja.
- Zayn. - könnyes szemekkel bámultam rá,
tudtam, hogy mit él át. Hiszen pár hete még én is ugyan ezt éreztem, amikor
Perrie-vel volt.
Tekintetét rám emelte, iszonyatosan dühös
volt. Nyakán ez erei kidagadtak, próbáltam felé nyúlni, de elkapta a karom, és
megszorította a csuklóm.
- Még mennyi módszered van arra, hogy
fájdalmasabbá tedd ezt nekem? - szinte köpte felém a szavakat. Összerezzentem,
de nem féltem tőle. Tudtam, hogy a barátságunk a szakadék szélén áll.
- Nem direkt tettem. - mindvégig a szemébe
néztem, nem gondoltam, hogy ennyire hibás lennék.
- Nem direkt! - kínjában felnevetett, még
mindig erősen szorította a csuklóm, de nem törődtem vele.
- Zayn! - emeltem fel a hangom - Azt
hiszed, nekem kellemes volt látni azt, amikor Perrie-vel voltál? Hiszen most te
vagy kiakadva, mert te voltál nekem az első. És erről van szó, Zayn! Te voltál
az első, mégis látnom kellett, ahogy vele vagy, ahogy őt öleled, csókolod, és
szereted! Térj már észhez, itt nem én vagyok a hibás! - a végére szinte már
üvöltöttem.
- Persze, fogd csak rám, mert nekem olyan
kellemes ez az egész!
- Nekem legalább jelentett valamit az
éjszakánk. - suttogtam, de pont elég hangosan ahhoz, hogy meghallja. Bal
kezével a fejem mellett támaszkodott, arcunkat csak pár centi választotta el.
- Azt hiszed, hogy nekem nem jelentett
semmit? - szorítása a csuklóm körül erősödött. - Te tényleg ilyennek gondolsz?
- kiabált.
- Ez fáj. - nyöszörögtem. Könnyes szemekkel
néztem az övéibe, majd engedett a szorításon. Tarkójához kapva lépett hátrébb,
sietős léptekkel ment a padhoz, amin a cigisdoboz pihent, és ismét rágyújtott.
Még mindig a falnak dőlve figyeltem
cselekedeteit, nem voltam képes megmozdulni, lefagytam. Bántott. Tudom, hogy
nem szándékosan, de bántott.
- Ezt nem kéne. - odaléptem hozzá, amikor
egy újabb szálat tartott a kezében.
- De igen. - durván válaszolt, a kezei
remegtek.
- Zayn! - kértem - Nem akarom, hogy rosszul
legyél, add azt ide. - óvatosan nyúltam a kezéhez, majd elvettem tőle a cigit.
Egyenesen a földre esett, amikor hirtelen megölelt.
- Sajnálom. - suttogta. Hátán
végigsimítottam párszor, majd kicsit elhúzódtam. Kezeimen végighúzta az övéit,
amikor bal csuklómhoz ért, felszisszentem. Láttam, ahogy megint elönti a düh.
Mérges volt magára, viszont nem akartam, hogy tudja, én is így érzek.
Iszonyatosan haragudtam rá, amiért nem tudta kontrolálni a haragját, de még
jobban féltem attól, hogy ezek után majd próbálja távol tartani magát tőlem,
nehogy megint bántson.
A házba érve mindenki ránk emelte a
tekintetét, és a kezdeti jókedv eltűnt.
Liam és Gii még mindig nem voltak a
nappaliban, viszont Eleanor megérkezett, és egy hatalmas öleléssel üdvözölt.
Próbáltam én is hasonló boldogságot színlelni, de legbelül üvölteni tudtam
volna.
Zayn már az emeletre ment, amikor El végre
elengedett.
- Végre, Jenny. - Gii jött ki a konyhából -
Liam beszélni akar veled, a szobájában vár.
Mielőtt bementem volna a bátyámhoz, a
fürdőszobában megmostam a kezem hideg vízzel. Nem igazán használt, tisztán ki
lehetett venni egy tenyér formáját.
- A picsába. - káromkodtam, majd a tükörbe
pillantva néztem farkasszemet saját magammal.
Kellett ez nekem? Sosem voltam tisztában a
gondolataimmal, mindig kavarogtak bennem, és sosem tudtam őket helyretenni.
Most pedig ez a feladat még nehezebbnek látszott.
Semmi kedvem nem volt Liam óvó beszédét
hallgatni, de tudtam, nincs menekvés.
Lassan nyitottam be hozzá, ott feküdt az
ágyán. Elhelyezkedtem mellette, jobb kezemmel takartam az újonnan szerzett
sérülésemet.
- Rajta bátyus, essünk túl rajta. Mondd,
hogy milyen felelőtlen voltam és társai. - szemforgatva beszéltem hozzá, mire
egy sóhaj hagyta el a száját, majd felült, így én is, hogy vele szembe legyek.
- Nem fogom ezeket mondani. Csak annyit
szeretnék tudni, hogy szereted-e Harry-t? - kérdése meglepett, zavartan
nevettem.
- Szeretem. - jelentettem ki.
- Igen? - nem tűnt úgy, mintha meggyőződött
volna - És mi lett Zaynnel? Nekem ne mondd azt, hogy semmi sincs vele. A bátyád
vagyok, ismerem minden kis mozdulatodat. Például ha titkolsz valamit állandóan
az ajkadat harapdálod. - miután befejezte a mondatát, rájöttem, hogy pont azt
csinálom, ezért azonnal abbahagytam - Tudom, hogy szereted, egyetlen egy srácra
sem néztél még úgy, mint rá.
- Figyelj, Liam. Szeretem, ő egy különleges
személy az életében. De nem vagyok belé szerelmes. - próbáltam komoly maradni,
eléggé viccesnek találtam azt, hogy pont a bátyámmal beszélem meg a szerelmi
életem.
- Legalább védekeztetek? - pimasz mosoly
jelent meg az arcán, mire vállánál fogva ellöktem, de szinte alig mozdult.
Lepillantott a kezemre, amit egyből el is kaptam, de már késő volt - Jenny! -
dühösen szólt rám, tekintetét próbáltam kerülni. Magához rántotta a kezem - Nem
elég, hogy Harry háta tele van karmolásokkal, még a kezeden van a
tenyérlenyomata? Ti normálisak vagytok?
- Csak túl erősen szorítottam, miközben
arra vártam, hogy elmondd a dumádat.
- Ne nézz ennyire hülyének! - ő volt az egyetlen
ember, akinek nem bírtam állni a tekintetét, ha ő mondott rólam bármit, sokkal
jobban magamra vettem. Pedig nem igazán szokásom elfogadni mások véleményét.
- Hagyd Liam, kérlek. - utána nyúltam de
késő volt, a nappaliba száguldozott, ahol egyből megtalálta Harry-t, és a
pólójánál fogva rángatta fel.
- Liam! - szinte mindenki egyszerre
kiabált, Niall pedig elválasztotta őket. Fogalmam sincs, hogy a bátyám mit is
mondott abban a pár másodpercben Harry-nek, képtelen voltam rá figyelni.
Amint Liam elengedte, azonnal a szobámba
rángattam, majd leültettem az ágyra.
- Nincs semmi bajod? - kérdeztem, miközben
arcát vizsgáltam, habár tudtam, hogy nem bántották.
- Megmagyaráznád, hogy mégis mi volt ez? -
ellenkezést nem tűrően szólt hozzám.
- Csak észrevette a nyakam, és kiakadt.
Tudod, hogy mennyire próbál óvni. - rámosolyogtam, ő pedig az ölébe ültetett,
majd velem együtt dőlt az ágyra.
- Azt hiszem, még sok akadályt kell
leküzdenünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése