A hétvégém meglepően unalmasan telt. Még
alkotni se volt erőm, kedvem, vagy akár hangulatom. Az interneten kerestem
újabb ötletekért speedpaintek és tutorialok közt, de semmi. A Youtube listám
rendre berakta a 1D számokat, amiket persze messze elkerültem. Éppen az ágyon
feküdtem és bámultam felváltva a laptop és a TV képernyőjét, mikor megszólalt a
telefon. Ismeretlen szám, aggódva szóltam bele:
-
Igen?
-
Gii? Szia,
itt Niall. Tudod, az ír barátod –nevette el magát. Nagy sóhajjal
megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy tényleg csak ő az.
-
Szia Niall.
Szóval Lou beszélt nekem rólad, ugye?
-
Valami
olyasmi. Rég hallottam a hangod, mégis mi van veled? Jól vagy? Mármint úgy
tényleg jól vagy? Tudod, mire gondolok, ugye? Tudod, Kire gondolok, ugye?
-
Niall, igen,
persze –nevettem el magam. Szeretett beszélni. – Egész… Jól vagyok, talán ez a
legmegfelelőbb szó. Hé, ha majd megjelennek a képeim, megnézed őket?
-
Persze,
elmegyünk rá szerintem. Vagyis –javította ki magát- Elmegyek majd én. Nehogy
balhé legyen.
-
Köszönöm
–hálásan sóhajtottam.
-
Hallod –szólt
bele a beálló csöndbe. – Megjelent egy új klippünk, még a CD megjelenése előtt,
nem nézed meg? Vagy már láttad?
-
Még nem, de
meglesem –szólaltam meg remegő hanggal. – Majd visszahívlak, ha megvan, oké?
Nem fogyasztom a számlád.
-
Ez kedves,
köszi –nevetve raktuk le, én pedig elkezdtem keresni a klippet.
Végig
is néztem. Olyan volt, mint amilyenre számítottam: a fiúk bohóckodása és egymás
iránti barátságuk és tiszteletük virított le elsőként az egészből. Exemet
nézve, bár a gyomrom még megfordult helyében, de nem fogott el a bőgés, vagy
más. A videót nézve, megakadt a szemem más vlogokon is. „ Why is Liam Payne
always drunk? „ Egy lány tartott beszámolót az ő véleményéről, Daniellet okolva
a fiú egyre gyakoribb bulis és részeges videóiról, képeiről. Homlokomat ráncolva
kerestem tovább.
„Liam
Payne verekedett” „ A One Direction énekese egy buli alatt 3 lánnyal próbál
kikezdeni” „ A híres tini-bálvány a koncertjéről késett, részegen jelent meg,
banda tagjai kitevését fontolgatják”
Tekintve,
hogy mennyi kacsa van az interneten, jó párat megcáfoltam már eleve magamban,
mégis a képek nem hazudnak. Vagy photoshoppoltak. A videók meg manipulálhatók.
Hajh, nehéz ebben a mai világban hinni bárminek is! Telefonom után nyúlva
betárcsáztam Niall újonnan elmentett számát, majd vártam, hogy felvegye.
-
Na, ilyen
hosszú nem volt a klippünk – mondta nevetve köszönés helyett.
-
Nagyon jó
volt, de nekem Louis azt mondta, hogy Liam jól van! –akadtam ki hirtelen,
magamra alig ismerve.
-
De hát jól is
van… Minden oké vele… - annyira le lehetett szűrni a hangjából, hogy hazudik,
hogy lehetetlen volt hinni neki.
-
Láttam a
cikkeket, a videókat, tudom, hogy folyton iszik és bulizik!
-
Hát ez
természetes ilyen korban, nem?
-
De róla
beszélünk, Ő sosem volt ilyen! Főleg nem ilyen csajozós!
-
Van benne valami…
- hangja most gondolkodónak tűnt.
-
Eddig neked
fel se tűnt?
-
Nem igazán,
hogy őszinte legyek, de
-
Kivel
beszélsz ennyire, Niall? –szólalt meg egy mély hang távolról. Ezer közül is
felismertem volna, mégse gondoltam, hogy ilyen hatással leszek rá.
-
Őőő, nem
fontos. Majd visszahívlak, szia! –és lerakta.
Én
meg ottmaradtam, magam elé bámulva, reszketve. Mindig is lenyűgözött a hangja,
olyan okosan és felnőttesen csengett, erre most teljesen a sokk hatása alá
kerít. Összekuporodva engedtem utat a fájdalomnak és tovább bámultam a telefon
kijelzőjét. A francba is, hiányzik! Automatikusan kerestem ki egy nevet és
hívtam fel, agyam szinte fel se fogta.
Bíp.
Bíp. Bíp. Hello. Te most Robert Downey személyes telefonját hívtad,
valószínűleg pont nem érek rá. Kérlek, a sípszó után hagyj üzenetet, ahogy
szokás. Bíp.
-
Szia Bob –
mondtam a kis sírós hangomon. – Nem akarlak zavarni, tényleg. Csak tudni
akarom… Hogy miért reagálok valaki hangjára ilyen gyengén… Hiányzotok már
mindannyian, siessetek vissza! –azzal leraktam.
Hát ez is valami, nem? Másnap aztán
kimozdultam, még a telefonom is kikapcsoltam. Ennél rosszabb már úgysem lehet. Legalábbis
ezt hittem. Épp az utcán sétáltam, mikor nagy sikoltozásra és növekvő tömegre
lettem figyelmes. A hang irányába fordulva próbáltam elindulni, de pár lány
utamat állta. Biztos valami híres sztár közeledik felém… Előrébb menve és pár
fiatalt arrébb tolva észrevettem két embert. Két kapucnit és napszemüveget
viselő embert. Az egyik magas volt, lány, kreol bőrű és sötét, hullámos haja
minduntalan kikószálódott márkás pulcsija alól. A másik személy fiú, sápadt,
magas és olyan felsőteste volt a ruhái alatt is, hogy összeszorult a szívem. A
lány levette napszemüvegét, és végigpásztázott tekintetével a tömegen,
megállapodva rajtam.
Ekkor ismertem fel Jennifert és Liamet. Az
ő és saját szemeim is egy pillanatra elkerekedtek. Szinte megfagyott a levegő
köztünk. Csak pár másodpercig tartott, mire lényegesen felfogtuk, hogy Liam nem
vehet észre engem. Nem láttam pontosan mi történt, de Jenny (vele együtt exem
is) hirtelen hátat fordítottak, így én is ezt tettem. Elkezdtem szaladni, ahogy
lábam és a tömeg engedte. Mindenkit félrelöktem utamból és csak zihálva
szaladtam. Az első taxit leintettem, amint nyílt térre értem és azonnal haza szállítattam
magam. Visszaérve aztán az ágyba vetettem magam, nagy, mély levegőket véve. Remélem,
Robert siet haza…
Jennifer:
A közeledő turné ügyintézései miatt a banda
egyik tagjának mindenképp Amerikába kellett utaznia. Liam egyből el is
vállalta, persze úgy, hogy én is megyek vele. Szerinte ez egy nagyon jó
testvéri kiruccanás.
Nem terveztük, hogy sokáig maradunk, én
maximum 3 napot szándékoztam távol lenni. Nem akartam sokáig Harry nélkül
maradni, a turné miatti dolgokat amúgy is egy nap alatt simán el lehet intézni.
A bőröndömbe pakoltam, most tényleg csak
pár cuccot. Ilyen sem fordul elő sokszor, hogy rendesen be tudjam cipzározni.
Büszkén próbáltam lehúzni a csomagomat a lépcsőn, de nem ment, így egy egyszerű
mozdulattal hajítottam le.
- Basszus, miért nem lehet lehozni? Miért
kell lebaszni? - Liam idegesen állt ott, én csak nevettem. Biztos megijedt az
én bátor bátyám.
- Nehéz volt, és mivel senki sem segített
ez volt a legjobb megoldás. - vállat rántva fogtam meg újra a bőröndömet, majd
kihúztam a ház elé. A kocsi már ott állt, az egyik emberke segített is berakni
a csomagtartóba.
- És nincs szád, hogy segítséget kérj? -
Liam jött ki utánam, úgy látszott eléggé megviselte az előbbi mutatványom.
Szemforgatva szálltam be az autóba és hagytam, hogy magában mérgelődjön.
Egyből a repülőtérre mentünk, a többiektől
már elbúcsúztunk. Jobbnak is láttam így, ha Harry idáig kísért volna biztos
hogy nem engedem el.
- Na végre! - majdnem a földre borultam,
amikor megérkeztünk, két okból is: az első, hogy nem tartozott a kedvenceim
közé a repülés, néha teljesen eluralkodik rajtam a halálfélelem. A másik pedig,
hogy annyira siettem, hogy majdnem pofára estem. Ez rám vall.
Amint sikerült végre rendesen megállnom,
vakuk kezdtek el szüntelenül villogni és úgy tűnt, hogy az emberek egyre
közelebb jönnek. A csuklyámat a fejemre húztam, na nem mintha ez sokat
segítene. Hamar megérkezett a segítség, pár szekrényajtó nagyságú ember mentett
ki minket Liammel.
- Amerika. - motyogta maga elé, amikor
végre nem tolták az arcunkba a fényképezőgépet. Én csak egy nagyot ásítottam,
iszonyatosan álmos voltam. Liam szinte az egész utat végigaludta én viszont
csak zenét hallgattam. Furcsa, de elég sokszor jutott eszembe Gii. Ugyan ott
tartózkodunk, ahol ő, habár pontosan nem tudjuk hol is él.
Az autóban ülve csak néztem a fényeket. Ezt
imádom a legjobban, ez vagyok én. Hamar odaértünk a hotelhez - legalábbis én
így éreztem. Bejelentkeztünk, megkaptuk a csodálatos lakosztályunkat ahol egy
hadsereg is elélhetett volna. Egyből a szobámba mentem, az ágyba zuhantam és el
is nyomott az álom.
Másnap reggel Liam korán felébresztett. Nem
tudom, meddig düböröghetett az ajtómon, de amikor már nem bírtam tovább
kikecmeregtem.
- Mégis mi a faszért kell hajnalok hajnalán
ilyen ébresztésben részesíteni? - össze-vissza mutogattam, ő csak értetlenül
nézett rám.
- Fél egy van, kettőkor lesz a megbeszélés.
Szedd össze magad. Tudod, van egy kis időeltolódás! - leült az asztalhoz, a
reggelijét - vagyis az ebédjét kezdte el enni, én pedig a fürdőszobába mentem.
Unalom, unalom és unalom. Azt hiszem csak
ezzel tudom jellemezni azt a bizonyos megbeszélést. Fogalmam sincs, miről
dumáltak, bátyám csak komolyan bólogatott - szerintem ő sem értette, hogy miről
is van szó. Feleslegesnek tartottam azt, hogy minimum az egyik bandatagnak itt
kell lennie. Csak annyi dolga volt, hogy aláírja a papírokat... vagyis csak
ennyire emlékszem.
- Elmegyünk fagyizni? - Liam vetette fel az
ötletet, miután látta rajtam, hogy nem igazán vagyok elragadtatva.
- Végre valami normális ötlet! - táskámat
felkaptam, majd szinte elmenekültem arról a helyről, ahol órákat kellett
unatkoznom.
A közelben találtunk egy fagyizót, így nem
kellett sokat sétálni. Bár így is elég sok rajongó felismerte Liamet, szóval az
5 perces útból lett egy félórás. Hiába a sapka-szemüveg összeállítás, nem
használ.
A fagyinkkal a kezünkben sétálgattunk, sok
lány pedig a telefonjával a kezükben követett minket. Micsoda átlagos délután!
Majd egy ismerős arcot fedeztem fel a távolban. Túl ismerős. Nagyon ismerős.
- Hé, Liam! Inkább menjünk arra! - mondtam,
majd bátyámnak még reagálni sem volt ideje, a másik irányba kezdtem el tolni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése